Reggel elmentem az egyetemre, ahol végre 10 perc is elég volt, hogy megtaláljam a megfelelő épület megfelelő ajtaját (campus térképpel persze, minden külföldi azt használ eleinte, van vagy 50 épület legalább, de szerintem több. Közte meg „utcák”, utcanevekkel. (Mint a Westendben, csak itt kevésbé gáz.) Ott találkoztam 1 németországi román lánnyal, egy dán meg 1 dél-koreai kicsit metroszexuál sráccal, meg két dél-koreai lánnyal. Állítólag ők is „Erasmussal” jöttek. Hiszi a piszi. A koordinátor nagyon cuki csaj volt, „záróra” után már fogott négyünket, és egyszerre magyarázta el a teendőket. Az aznapi siestájáról asszem le kellett mondania miattunk. :) Érdekes, azt hitte hogy Dél-Amerikai vagyok, a külsőm meg a spanyoltudásom miatt. (Vagy csak mert köhögtem?:) ) De micsoda bók! Kérdeztem, hogy van ez a siesta náluk, hogy hazamennek-e vagy mi, mert 2-5ig megáll az élet. Mondta hogy igen, jól beebédelnek, aztán alszanak vagy TV-t néznek. Aki meg messze dolgozik a lakhelyétől, az elmegy mondjuk kávézni. Azért arra kiváncsi lennék, hogy a miniszterelnök is szunyókál-e csíkos pizsmában a TV előtt minden délután. De állítólag sok cég „kivette” a délutáni alvást a vállalati kultúrából, szegény alkalmazottaknak elég demoralizáló lehet.
Miután hazaértem, elmentünk az angol lánnyal (neve is lesz nemsokára, a következő postban írok a lakótársakról is, na.) meg egy angol barátnőjével meg a svéd lakótársával a Carrefourba, a kiszáradt folyó* túloldalára, egy centro commercialba, lakberendezni. (Carrefour=kb. a Tesco nálunk) Csomó jó cuccot vettünk a lakásba, amit véletlenül „home”-nak hívtam. :) Jól bevásároltunk, visszafele már inkább taxiztunk, a két másik lány házáig, ahol bepizzáztunk. A mortadellám még mindig a hűtőjükben pihen, azóta se mentem érte… Estébb (értsd 22-24) itt dumáltunk a lakásban, lakótársaink és 20 barátjuk, meg néhány üveg sangría társaságában. Utána olyan 2 körül lementünk a közeli Caribbeans nevű szardíniakonzervbe, ami amúgy egy bár. A zene jó volt, a buli is az lett volna ha nem nyomorgunk, de azért így is rendben volt. Mike, a buliszervező lakótárs mindenkinek adott 1 matricát a saját nemzeti zászlójával, amit felragasztottunk magunkra. Hálistennek így mindenki rájött, hogy Írországból jöttem. (Mentségükre legyen mondva, hogy félhomály volt.) A hely 3:30-kor zárt, mikor is felkapcsolták a villanyt, és a kétségbeesett kanos spanyolok (nyilván mind az erasmusos lányok miatt jöttek, miután ahogy beléptem azzal fogadtak h „te vagy a legszebb a buliban”, majd a két angol csajnak is ugyanezt mondták…) pont mint a kofák a piacon elkezdték fennhangon kérdezgetni a közelükben álló 5-5 lányt, hogy szoba vagy nem szoba. Szánalmas próbálkozás.
